A természetes radioaktivitás

Az ember mindennapjaihoz hozzátartozik a radioaktív sugárzás. Akár egy repülõgépen utazunk, akár röntgenfelvételek készítésekor, vagy nukleáris fegyverek bevetése és atomerõmûvek meghibásodása esetén is terhelhetjük szervezetünket mesterséges sugárdózissal. Ezek azonban nem egyedüli forrásai a radioaktív sugárzásnak. A természetben a Föld keletkezése óta bomlanak radioaktív elemek. Közöttük legfontosabb szerepe a radonnak (222 Rn) van, amely a természetes radioaktív bomlás következtében létrejött sugárzás legalább felét teszi ki.

Radon az épületekben

A radon nagyrészt a talajból, kisebb részt az építõanyagokból, vízbõl, a konyhai gázokból és a levegõbõl kerül az épületekbe. A földben keletkezõ radon a talaj hajszálrepedésein keresztül áramlik a felszín felé, és szabad levegõre jutva felhígul. Azonban a falak, a padló repedésein keresztül, valamint a közmû vezetékek mentén a házakba is bejuthat. A zárt térben összegyûlik, és ott bomlik tovább.  A talajlevegõ radontartalma elsõ sorban a talajszint alatt lévõ földtani képzõdmények urántartalmától, a talaj szemcseszerkezetétõl, nedvességtartalmától, sûrûségétõl függ. Feláramlását a nedvesség, a porozitás, a gázáteresztõ képesség, a nyomásviszonyok, a napszakok és évszakok befolyásolják.

A radon hatása az egészségre

A radon bomlástermékei (polónium, bizmut, ólom - ezek fémek) ráülnek a levegõben lévõ porszemekre többek között a dohányfüst szemcséire is. Ezt belélegezve - függõen a porszemcsék nagyságától - a légúti szerveken, a tüdõ különbözõ részein megtapadnak, és itt fejtik ki sugárzó hatásukat. Az egészségkárosodást csak 10-20 év múlva lehet kimutatni a besugárzott személyben. A szervezetben lévõ magas radonkoncentrációnak rosszindulatú daganatos megbetegedés lehet a következménye. Ma már tudjuk: a radon és bomlástermékei tüdõrákot okozhatnak. A legtöbb európai országban figyelmet szentelnek ennek a veszélyforrásnak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már 1988-ban megállapította a radonnak és bomlástermékeinek rákkeltõ hatását. Több nemzetközi tanulmány szerint 400-600 Bq/m3 radonkoncentráció felett egyértelmuen kimutatható a kockázat növekedése. Hazánkban az átlagos radonkoncentráció felsõ határértéke 600 Bq/m3 (éves átlagban), míg a munkahelyeken az Egészségügyi Minisztérium a koncentráció felsõ határértékét 1000 Bq/m3-ben állapította meg.

A radon mérése

A mérés elve a rövid felezési ideju radon bomlástermékek alfasugárzásának mérése alapján a leányelemek koncentrációjának meghatározása. A mérés alapelvét TSIVOGLU és munkatársai dolgozták ki és 1953-ban tették közzé.
Ma már korszerû mérési módszerek állnak rendelkezésünkre. A mérõmûszerek skálája az egyszerû detektoros érzékeloktol a bonyolult elektromos mûszerekig terjed.

Védekezés

Kisebb koncentráció esetén egyszerû: szellõztetni kell! Azokon a helyeken, ahol magas a radonkoncentráció, a radon kiürítéséhez nem elegendõ szellõztetni, ventillátorokkal vagy az épületszerkezet átalakításával érhetõ el csak eredmény. Ebben kívánunk közremûködni, Önnek segíteni. A védekezés részletes leírásáról a Fizikai Szemle oldalán olvashat többet. Ha felkeltettük figyelmét, kérjük keressen fel minket.

Vissza a kezdőlapra...